Talán nem tévedek túl nagyot, ha azt állítom, hogy kevés magyar hallott a Cvölferekről - tulajdonképpen az sem kizárt, hogy ezidáig senki. Így nevezik ugyanis a mai napig a hajdani Határőrvidék kilenc horvátajkú települését a Száva mentén, az 1918 előtt Szerém vármegye részét képező Zsupanya (Županja) környékén. Pedig okunk lenne tudni róluk - bár tisztán horvát etnikumúak, mégis számtalan szempontból van magyar vonatkozásuk. Területe nagyjából a hajdani Alsáni uradalomnak feleltethető meg.
A kilenc cvölfer falu elhelyezkedése a térképen
Kilenc határőr falu az osztrák közigazgatás alatt álló Péterváradi ezred, kisebb részben pedig a Bródi ezred területén, a Szlavóniai Határőrvidéken. Neve katonai szakkifejezésből, a tizenkettedből ered. Tizenkét sereget állítottak ki ezen falvak akkor, amikor még a Száva nem a horvátok és bosnyákok, hanem a Habsburg birodalom és Törökország határa volt. Éppen ezért németül Zwölfernek, vagyis Tizenketteseknek kezdték nevezni az itt található településeket, amelyeket horvátul Cvelferijának mondanak. Név szerint: Vérbánya (Vrbanja), Sályi (Soljani), Sztrosince (Strošinci), Drenóc (Drenovci), Juricse (Đurići), Racsinovc (Račinovci), Gúnya vagy régi nevén Alsán (Gunja), Rahova (Rajevo Selo), valamint Podgáj (Posavski Podgajci). Lakosai török elleni harcokban edződött határőrök, granicsárok (graničari) voltak.
Közülük elsősorban Gúnya (Gunja) érdemel említést, amelynek régi magyar neve Alsán - már nem használatos. Hajdan váráról volt híres a középkorban még Valkó vármegyéhez tartozó település. Jelenleg a vár maradványai a Száva partjától nem messze, a Mosony (Mašanj) nevű dűlőben rejtőznek. A magyar örökség részét képezik, akár az a néhány földrajzi név - így maga a Mosony-dűlő is - amely túlélte a középkor viharait.
Gúnya nevezetessége az eltűnt váron kívül szép klasszicista stílusú, Szent Jakab apostol tiszteletére felszentelt katolikus temploma, amely 1848-ban épült. A Határőrvidék feloszlatását követően Szerém vármegye része lett, 1886-tól MÁV vasútvonal kötötte össze az ország többi részével. Meglepő, hogy a határőr népek még a polgári közigazgatás bevezetésekor is zadrugákban éltek. 1910-ben 1415 lakosa volt, 123 magyar, 129 német, 994 horvát és 59 szerb.
Sályi (Soljani) római katolikus temploma
A többi cvölfer faluban ennél is alacsonyabb volt a magyarok aránya. Drenócon 2575 lakosból 95-en voltak magyarok, 1677-en horvátok, míg 633-an németek. Fő nevezetessége a késő barokk Szent Mihály-templom. Podgáj 1071 lakosából csak 16 vallotta magát magyarnak, a nagy többség már akkor horvát volt. Az 582 lakosú Juricsén 55-en jelentkeztek magyarnak az 1910-es népszámlálás idején. A legnépesebb cvölfer község akkoriban Vérbánya volt, ott 2691-en éltek: 96 magyar, 150 német, 1862 horvát.
S hogy mi lett e kilenc település összesen 483 magyar lakosával? Az 1991-es adatok nem hagynak bennünk kétséget: mindössze 13 magyar nemzetiségűt írtak össze. A térség ma már tisztán horvát vidék, ám két településen, Gúnyán és Rahován jelentős számban élnek bosnyákok is.
Vérbánya egyébként megérdemel még némi figyelmet, főként igen ízléses barokk temploma miatt. 1443-ban találkozunk nevével első ízben, Werbanya alakban. A törökök 1536-ban elfoglalták. A település neve egyébként nem "szó szerint" értendő: lévén, hogy itt sohasem bányásztak semmit, főleg nem vért. A település mellett kanyarog a Vér (Virovi) nevű folyócska, amely a Báza (Bosut) mellékága. S bár romantikus történelmi magyarázatot könnyen találnánk e név mellett - hiszen valóság, hogy itt a végvári harcok idején vér folyt - neve alighanem egy másik szavunkból, az üverből ered. Székelyföldön ez a szó ma is él, kiszáradt patakmedret jelöl. Így lehet az, hogy a középkorban létezett is egy Vérfalva is. A településtől északnyugati irányban, Atak (Otok) és Bosnyáki (Bošnjaci) között lelhető fel a hajdani Vérvár csekély maradványa, amelyből már csak a Gradina dűlőnév valóság. Így múlik el a mi világunk dicsősége...
Horogszegi Aladár
