Ha az olvasó elővesz egy jobbfajta Kárpát-medence atlaszt, bizonyára csodálkozva állapítja meg, hogy miközben Erdélyben vagy a Felvidéken az utolsó határszéli falunak is (általában ékesen csengő) magyar neve van, addig a horvátországi névanyag meglehetősen hiányos. Eszék környékén vagy a Muraközben még nem alakul ki bennünk az "idegen-érzet", ám amint a határ menti területeket elhagyja tekintetünk, a magyar földrajzinevek drasztikus apadásának lehetünk tanúi. A Száva völgyét elérve pedig, az olyan nagyvárosoktól eltekintve, mint Zágráb vagy Sziszek, a magyar településnév-anyag teljes hiányával szembesülünk.

A magyarázatért nem kell a szomszédba mennünk: itt nem élnek magyarok, így természetesnek vesszük, hogy az egyes falvakat, hegyeket vagy folyókat sem szólítgathatjuk édes anyanyelvünkön. Ám ez koránt sincs így - hiszen ha ez lenne az igazság, akkor miért van annyi szép magyar falunév Árva megyében, vagy éppen Krassó-Szörény vármegye területén?

A Kulpa folyó

Ha a történelemkönyveket kinyitjuk, csakhamar észlelnünk kell, hogy ez a "hiányállapot" korántsem volt mindig így. Bár a dualizmus korának térképei következetesen horvát neveket használnak (még az olyan városok esetében is, mint a szerémségi Újlak, amelynek magyar neve azóta "visszalopta magát" a köztudatba), ennek egyetlen oka van, Horvát-Szlavónországnak az 1868. évi XXX. törvénycikk alapján megállapított közigazgatási autonómiája. Mindez lehetővé tette, hogy a magyarság elfeledje több száz délvidéki helység magyar megnevezését - amely tény, hogy gyakran nem igen különbözött a horvát név pusztán magyaros hangzású kiejtésétől. Ennek ellenére a magyar örökség részét képezik e sajátos "amnéziánk" miatt elfeledett helységnevek, helyreállításuk igencsak kívánatos lenne.

A Dráva-Száva közének helynevei, amelyek szintén "felfedezésre" várnak, viszonylag könnyen előbányászhatók. Adottak ugyanis erről a tájegységről a nagy történetírók, mint Győrffy, Csánki vagy éppen Pesty írásai, akik nagyrészt már előszedték rég elfeledett faluneveinket. Ám a Száván túli területekkel más a helyzet - annak ellenére, hogy idáig is eljutott a középkori magyar közigazgatás, hiszen Szlavónia akkoriban szervesebben kapcsolódott Magyarországhoz. A magyar helynévanyag gyakorlatilag a Gozd-havasokig, vagyis a mai Kapela-hegységig elérhetett valamikor, hiszen ez jelentette a királyi Horvátország és a szlavón vármegyék határát. Előbbi a középkor folyamán is önigazgatással rendelkezett, ezért oly ritkák és leginkább egyszerű átvétellel (pl. Fiume, Portoré) vagy éppen tükörfordítással (pl. Szentgyörgy, Krempoteszentjakab) keletkeztek az ún. Magyar Tengermellék (Littorale Hungaricum, Ugarsko Primorje) magyaros helységnevei.

A Gozd-hegység és a Száva közötti, az 1918 előtti közigazgatás szerint Zágráb megyéhez tartozó rész azonban tartogat még meglepetéseket a széles olvasóközönség számára. Említést érdemel például Kulpatő, amelyet ma leginkább Pokupsko néven találunk meg térképeinken, annak ellenére, hogy középkori magyar nevét a horvát történészek is elismerik. A Vukomeri-dombság ölelésében, a Kulpa (Kupa) folyó partján fekvő települést első ízben 1359-ben említik a források, méghozzá Colpateu (Kolpatő) posseesione, azaz Kulpatői uradalom néven. A későbbiekben többször is felbukkan, hol a magyar Kulpateu (Kulpatő), hol a latinos Culpatum alakban. Egyes iratok a Culpatw formát adják meg, amely hűen bizonyítja, hogy a középkorban még nem létezett helyesírás. Érdekes, hogy horvát (szláv) nevével csak a XV. században találkozhatunk először: Pokupye. A török fenyegetés idején Kulpatőnél egy egyszerűbb váracsot emelt a zágrábi püspök, amit az 1524-es, Túrmező ellen intézett oszmán hadjárat után megerősítettek. Ettől kezdve a déli határainkat védő végvárrendszer fontos részévé vált, a szábor többször is foglalkozott sorsával. Ma ebből nincs már sok, ám a falu 1736-ban épült erődített, barokk Nagyboldogasszony-temploma (vagy ismertebb nevén Szent László-temploma) mindenképpen megér egy látogatást. Az oltár főalakja ugyanis Szent László magyar király. Ehhez egy helyi legenda is fűződik: amikor a lovagkirály 1095 tavaszán átkelt a Száván, s mielőtt Péter (Petúr) horvát királyt a róla nevezett hegyekben (Péter Gozdja, horvátul: Petrova Gora) legyőzte volna, a kulpatői átkelőnél megpihent. Állítólag ezt követően csodák történtek azon az útvonalon, amelyen járt - legalábbis Nikola Buconjić történetíró erről számol be művében.

Kulpatő (Pokupsko) temploma

A Túrmező (Turopolje) környékén, a Kulpa mentén azonban nem ez az egyedüli magyar név. Nem sokkal lejjebb, Sziszektől (Sisak) nem messze a folyó két partján találjuk Ófarkasfalva (Stari Farkašić) és Újfarkasfalva (Novi Farkašić) helyeket, amelyek a középkorban egy települést alkottak Farkasfalva (Farkas villa, ill. Forkosfalawa) néven. A horvát név, kissé eltorzulva bár, de hűségesen őrzi a magyar megnevezést. 

Természetesen, túlzás volna azt állítani, hogy a Kulpa völgye bármikor is magyar vidék lett volna. Csupán azt kell belátnunk, hogy a középkori magyar állam karaktere ide is kiterjedt, kultúrateremtő ereje itt is hatni tudott. Erre utalnak a magyar falunevek, a magyar vonatkozású műemlékek (pl. Kulpatő temploma). Ezen az sem változtat, hogy a legtöbb településnek még a középkorban sem volt valódi magyar neve, inkább csak magyar hangzású átirata. Ám ez semmire sem bizonyíték önmagában, hiszen ezek a településnevek olykor nem is a horvátból erednek. Ennek ékes példája a Kulpa folyása mentén található Piszárovina (Pisarovina) község, amely saját mikrotérségében központi szerepet tölt be. Neve horvátul nem jelent semmit, olyannyira, hogy egy kedves legenda próbálja magyarázni nevét, miszerint az elnevezés a "pij Sara vina!", vagyis "Sára, igyál bort!" felszólításból eredne.

A történelem kerekét már nem lehet visszafordítani. Ám abban senki sem akadályozhat meg minket, hogy egy-egy tengerparti nyaralás alkalmával ne tegyünk egy csekély kitérőt Kulpatő Szent László-templomához, tiszteletünket tenni nagy királyunk dicső emléke előtt, e kedves tájat édes anyanyelvünkön szólítva.

Horogszegi Aladár

Források:

• Csánki Dezső: 1890 Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. A m. tud. akadémia megbizásából. I-V. kötet. Budapest. (Hunyadiak kora Magyarországon VI.)
• Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301-1457. I-II. MTA Történettudományi Intézete, Bp.
• Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I–IV. Bp.
• Nada Klaić: Zagreb u srednjem vijeku (Povijest Zagreba), Knj. 1" SN Liber, Zágráb, 1982.
• Tadija Smičiklas: Obrana i razvitak hrvatske narodne ideje od 1790. do 1835
• Nikola Buconjić: Grof Petar Zrinjski i knez Krsto Frankopan (1920.)
• Nikola Buconjić: Grob do groba (roman, Katolički tjednik, 1942/43.)
• Gjuro Szabo: Sredovječni gradovi u Hrvatskoj i Slavoniji. Zágréb, 1920.