Érdekes, hogy a magyar szentek közül Szent Gellért püspök vértanú középkori kultuszáról viszonylag kevés földrajzi név tanúskodik. Most kísérletet teszünk arra, hogy magyar szenteket bemutató sorozatunk kezdő számaként feltárjunk egy érdekes legendáriumot, amely a gyergyói hegyek között élte túl a feledést.
Gellért püspök 980 körül látta meg a napvilágot Velencében, egy módos patrícius család leszármazottjaként. Kezdettől fogva hitének élt: már tanulmányait is egy közeli kolostorban végezte el, ahol a Szentírással és az egyház történetével foglalkozott. Bencés szerzetesként szentföldi zarándoklatra indult, amikor - szó szerint - partra vetette a víz Magyarországon: Záránál ugyanis hajótörést szenvedtek. Így került hazánkba a fiatal szerzetes, aki a pannonhalmi apátság kötelékébe került.
Teltek-múltak az évek, és Gellért barát a királyi udvarig küzdötte fel magát, köszönhetően kimagasló tehetségének és hitbéli buzgalmának. István király látva ezt, bizalmi embereinek sorába emelte: a Bakony erdejeiben eltöltött hét év remeteség után a Szent Király által ekkor alapított csanádi püspökség várta őt. István király halálát követően a kitört pogánylázadás megfékezésére sietett, megpróbálva országos tekintélyét és népszerűségét a keresztény hit megtartása érdekében latba vetni. Mindez nem sikerült: mint az ismert történetből tudjuk, 1046. szeptember 24-én Vatha seregei üldözőbe vették, és a később róla elnevezett Gellért-hegyről a Dunába vetették. 1083-ban Szent László király szentté avatta, azóta szeptember 24-én ünnepeljük hősies helytállását.
Szentgellért (Cengellér) látképe
A már említett budai Gellért-hegyen kívül van azonban még egy helységnév, amely róla kapta nevét: Szentgellért, vagy ahogy a gyergyóiak ismerik, Cengellér. Ez a néhány házból álló, 1036 méter magasan található havasi telep nem más, mint a Gyergyói-medence és a moldvai hegyek közé siető Kis-Beszterce völgye közötti átjáró, amelyhez egy igen érdekes legenda fűződik. A helyi idősebbek még máig előszeretettel mesélik azt a történetet, hogy midőn a tatárok Erdély földjére betörni készültek, a ditrói és az orotvai lófő székelyek kétségbeesetten kérték a már akkor szent életű püspök közreműködését, aki - éppen Erdélyben járván - nem habozott szeretett népe segítségére kelni. Felvezették egy keskeny ösvényen a hegy tetejére - tartja a legenda - ahonnan már látni lehetett, amint a tatár hordák a hegyen átkelni készülődnek. Ekkor Szent Gellért püspök keresztet tartott eléjük, s így szólt: "Távozzatok tőlem, Sátán kutyái!" Ezt a tatárok sértésnek vették, és hatalmas kőgörgetegeket hajigáltak a püspök felé. Szent Gellért imáinak hatására a kősziklák tüstént sajttá és ordává változtak, amin a betörő ellenség úgy elcsodálkozott, hogy a püspök előtt leborult és félelmében visszavonult. Állítólag azóta hívják a Kis-Besztercébe igyekvő patakot Sajtos-Putnának (másik nevén Sáros-Putna).
Szent Gellért-kápolna
Hogy mennyi a valóságtartalom ebben a történetben, amelyet az orotvai öregek oly előszeretettel mesélnek? Éppen annyi, mint a legendákban általában. A legenda ugyanis annyit jelent: magyarázat. Magyarázat valamire, ami érdekes, ami az embereket foglalkoztatja. Nyilvánvaló, hogy ezek a történetek idővel módosulnak: csak a magjuk nem változik, miközben elvesznek belőlük s hozzájuk is toldanak időről időre ezt-azt. Igen valószínű például, hogy az 1046-ban vértanúhalált halt püspök nem találkozhatott Erdélybe betörő tatár hordákkal, ám kunokkal minden további nélkül igen.
Ami fontos, hogy a Gyergyói-havasok e csodaszép táját ma is Szentgellért-tetőnek hívják, amelyet egy igen szép katolikus zarándokhely, a Szent Gellért-kápolna ékesít.
Csiby Attila
(A szerző a történettudományok hallgatója, katolikus diakónus)
